SzÃnházi alkotóként elsÅ‘sorban a rendezésekrÅ‘l kell szólni, noha gyakorta elÅ‘fordult, hogy rendezéseim játékterét és/vagy jelmezterveit is magam készÃtettem.
Sancho Panza királysága
Ãgy dolgoztam Dunaújvárosban és Székesfehérvárott, a kamaraterem művészeti vezetÅ‘jeként is a munkám része volt ez. Amit errÅ‘l a legfontosabbnak gondolok: sohasem végeztem „iparosmunkát.†Legalábbis ezt hiszem: sohasem dolgoztam rutinból.
Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy máig legfontosabb (bár nem feltétlenül a legsikeresebb) szÃnpadi munkámnak a Lengyel Menyhért vÃgjátéka nyomán, mindössze nyolc szereplÅ‘vel rendezett Sancho Pansa királyságát (1985) tartom. Még Dunaújvárosban készült, a PONT-tal. Akkoriban az érdekelt bennünket, hogy vajon a szegény szÃnház sajátos dramaturgiája működik-e hagyományos szÃnészi megoldásokkal, az improvizációs metodika nélkül? Úgy tűnik, működött: nem vÃgjátékot játszottunk…
A Vörösmarty SzÃnház kamaratermében fontosnak tartottam, hogy gyermekdarab folyamatosan legyen műsoron. Ennélfogva bÅ‘séggel születtek: Horgas Béla: Ãlomjáték (Å‘sbemutató, 1987), Adorján Viktor: Manóbosszantó (Å‘sbemutató, 1988), Adorján Viktor: Fecskeváró (Å‘sbemutató, 1989), Adorján Viktor: Szabagácsok (Å‘sbemutató, 1990), SzÅ‘nyi-Kováts: A makrancos királylány (1992), Adorján-Vincze: A Csodaszarvas (Å‘sbemutató, 1996), Gágyor Péter: A nap árnyéka (átdolgozás 1998), Andersen: A császár új ruhája (2000), Lázár Ervin: Bikfi-bukfi, bukferenc (2001), Csukás István: Ãgacska (átdolgozás 2002). És Sepsiszentgyörgyön: Csibi-Adorján: Dorombszó (2008).
A dunaújvárosihoz hasonló kÃsérletezésre viszont már nemigen volt lehetÅ‘ségem. A sikeres gyermekdarabok mellett hagyományos felnÅ‘tt produkciókat készÃtettem: Moliere: Amphitryon (1989), Czakó Gábor: Disznójáték (1991), Fowles: A lepkegyűjtÅ‘ (1994), Kocsis István: Magellán (1995), Alegria: Kötélen a Niagara felett (1996).
